A JavaScript engedélyezve kell, hogy legyen a böngészőn, hogy az oldal minden funkciója megfelelően működjön.
SAM Tools and Services

A lengyel után a román piacban is komoly üzletet lát a szoftvergazdálkodással, -licenc tanácsadással foglalkozó magyar IPR-Insights csoport. A társaság mostani régiós terjeszkedését is kockázati tőkebevonással finanszírozza – Sági Gyöngyi cikke a digitrend-i oldalon olvasható.

Ezúttal a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealaptól (KMVA) kap 40,79 százalékos részesedés fejében 465 millió forintos befektetést a csoport erre létrehozott tagvállalata az IPR-Insights CEE Kft – jelentették be a társaság tájékoztatóján.

Konkurenciát a szoftver viszonteladók licenctanácsadó tevékenysége jelent

A teljes cégcsoport bevétele 2018-ban meghaladta a 600 millió forintot, ami 30 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. Ebből a magyar leányvállalat forgalma 470 millió forint volt, ami 22 százalékos éves növekedést jelent. Az idei csoportszintű terv 700 millió forint feletti bevételt céloz meg.

A független szoftvergazdálkodási- és licenctanácsadóként ismert IPR-Insights, a hazai vizeken egyértelmű piacvezető, részesedését 90 százalékra becsülik. A tényleges konkurenciát a nemzetközi szoftver viszonteladók egyre aktívabb licenctanácsadási tevékenysége jelenti a számára.

A 2002-ben startupként indult társaság egy akkor még egyedülálló kezdeményezésre építette üzleti modelljét. A hazai közép- és nagyvállalatok szoftvergazdálkodásának legális és hatékony alapokra helyezésében kívánt szakmai tanácsadóként közreműködni. Ehhez saját szoftvereszköz-gazdálkodási termékcsaládot is fejlesztett SAM(Software Asset Management)-Insights néven.

A lengyel iroda tavaly megduplázta a bevételt

A 2013-ig organikusan fejlődő csoport életébe az első befektetőt a lengyel piacra lépés terve hozta el 2015-ben. A nemzetközi terjeszkedésre alapított IPR-Insights International Zrt-be a Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő (ma: Bonitás Befektetési Alapkezelő) Zrt. fektetett 430 millió forintot.

Az akkor még 230 millió forint éves forgalmú társaság Varsóban nyitotta meg az első külföldi irodát. A lengyel piac 2018-ban már 140 millió forint bevételt hozott, ami nagyjából a kétszerese az egy évvel korábbinak.

A most bejelentett 465 millió forintos második körös kockázati tőkebefektetés az IPR-Insights romániai terjeszkedését és újabb szoftvergazdálkodási célszoftverek fejlesztését segíti. A KMVA-tól a pénz több részletben érkezik, az utolsó részlethez a jövő év harmadik negyedévében jut a társaság.

Csuhaj V. Imre, az alapot kezelő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a tranzakció kapcsán kiemelte: A régióban működő vállalatoknak is elemi érdeke, hogy az elérhető legkorszerűbb, biztonságos és jogtiszta szoftverekkel működjenek. Az IPR-Insights csapata ebben színvonalas tanácsadást nyújtani. A tulajdonosokkal és a korábbi befektetővel együtt stratégiai célnak tekintjük a a cég további nemzetközi terjeszkedését”.

Egyszerre alul-és túllicenceltek a vállalkozások

Az újabb külföldi iroda alapításával kapcsolatban Zsoldos Sándor, az IPR-Insights csoport alapító vezérigazgatója elmondta: „Amellett, hogy a hatékony szoftvergazdálkodás segítségével vállalati szinten jelentős költségmegtakarítás érhető el, a nagy szoftvergyártók auditfenyegetése változatlanul jelentős kihívás a felhasználók számára. Mind az alul- , mind a túllicencelés gyakran egyidejűleg jellemzi a cégeket és az intézményeket. Emiatt is nő a vállalatvezetők igénye a megfelelő szoftvereszköz-gazdálkodás iránt.

A lengyel piacon sem volt gyártófüggetlen konkurenciájuk, most hasonló helyzetben vannak a romániai piacon is. A növekedési potenciál ezekben az országokban ráadásul meghaladja a globális szoftvergazdálkodási piac évi 14-15 százalékos bővülését is.

Zsoldos Sándor várakozásai szerint a háromfős csapattal induló román leányvállalat 2021-re nullszaldós lehet, bevétele 2024-re pedig elérheti el a 400 millió forintot. A régió országaiban elvárás a helyben, anyanyelven igénybe vehető szolgáltatás, ezért a cég Romániában is helyi szakembereket alkalmaz majd. A vezérigazgató a következő régiós célpontként a cseh piacot jelölte meg.

Hatékony ügyfélszerzési módszer a saját oktatási program

A cég a magyar és a lengyel szoftvergazdálkodási piacon több mint 150 ügyfélnél, több mint 550 szoftvergazdálkodási és licenctanácsadói projektet végzett. A társaság 32 magyar és 10 lengyel alkalmazottal dolgozik. Az ügyfélkörbe számos hazai és lengyel közép és nagyvállalat, néhány állami cég és közintézmény tartozik.

Kérdésünkre, hogy egy ilyen speciális piacon milyen ügyfélszerzési gyakorlatot követnek, a vezérigazgató három területet is említett. Az egyik a rendszeres részvételük a szakmai konferenciákon. Hatékony „értékesítési” módszernek bizonyult oktatási programjuk, az IPR Licencakadémia is, a kurzusokon résztvevők 90 százalékából előbb-utóbb ügyfél lesz. Nagy reményt fűznek továbbá közösségi programjukhoz a SAM-Pro Klubhoz is. Az oktatási programot terveik szerint idén a lengyel piacon is elindítják.

László Fábián

László Fábián

Your Turn To Talk

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..